Múlt héten Amerikában ment már egy tesztkört a Porsche Taycan, a Niagara-vízeséstől, ahol a bemutatója volt, New Yorkba. Akkor a kocsi 643 km-t tudott megtenni mindössze egy töltéssel, most pedig Európán van a sor, hogy megmutassa, itt is lehet hosszabb túrákat tenni a modellel, ennek érdekében kedden Oslóból indult el a gyártó szinte teljes vezetősége 18 Taycannal, és az első napon a svédországi Göteborgig el is jutottak, és bár 400 km volt itt csak a táv, egy töltést ide is beszerveztek – mindössze húsz percet vett igénybe.

Mark Wienkötter, a Porsche E-Mobility egyik szóvivője így nyilatkozott: „Azért indultunk el, hogy bemutassuk, mekkora élmény a Taycant vezetni, és mennyire jól használható, így városról-városra megyünk vele keresztül Európán. Ez nem lenne lehetséges, ha nem lenne a WLTP által hitelesített 450 km-es hatótávja, és a már most rendelkezésre álló hatékony töltőhálózatunk.”

A Taycan két elérhető verziója a Turbo és a Turbo S, ezek hatótávjában kisebb különbség van. Előbbi 450 km után fogy ki a szuflából, míg a Turbo S kicsit korábban, 412 km-nél. A németek a legmodernebb modellnek szánták a Taycant, melyet valaha legyártottak, és bár már két hete van gyártásban, továbbra is hatalmas érdeklődés övezi.

 

Galéria: Porsche Taycan Euro Trip