Elstartolt az új modell közúti tesztelése, ami annak jele, hogy remekül haladnak a fejlesztési munkálatokkal.

A Volkswagen a Frankfurt Motor Show-n mutatta meg először a nagyvilágnak az erőteljesen álcázott, tisztán elektromos-meghajtású SUV-t, ami az ID.4 nevet kapta a gyártótól. Az újdonság néhány nappal később a közutakra is kimerészkedett, és bár ezúttal is tetemes mennyiségű álcát visel, a formaterv sokkal jobban látható lett.

A tesztelés alatt álló SUV kiemelt fontosságú lesz a Volkswagen számára, ugyanis ez lesz az első olyan ID-sorozatú modell, amely az Egyesült Államokban is elérhető lesz. A vásárlási lehetőségre azonban még várni kell, a hírek szerint ugyanis még annyira a tesztelési folyamatok elején járnak, hogy az előrendeléseket is csak jövő tavasszal kezdi majd el fogadni a vállalat.

Ami magát a specifikációt illeti, egyelőre semmit sem árult el a gyártó, ám az SUV minden bizonnyal ugyanazt a moduláris MEB platformot használja, mint az ID.3, annyi különbséggel, hogy jelen esetben szinte biztos az összkerékhajtás jelenléte. A hátsókerék-hajtású kompakt ferdehátú esetében 45, 58 és 77 kWh kapacitású akkumulátorokat tett elérhetővé a gyártó, amik 330, 420 és 550 kilométeres hatótávolságot garantálnak a vásárlóknak. Mivel az SUV tesztelése már elkezdődött, nem kizárt, hogy esetében is hasonló értékek érkezésére számíthatunk.

Hogy teljesítmény terén pontosan milyen elképzelési vannak a német márkának, az szintén nem ismert, mindenesetre az ID.3-nál az alapmodellt egy 149 lóerős, a közepes felszereltségűt és a csúcsmodellt pedig egy 204 lóerős villanymotor hajtja.

Gallery: Volkswagen ID.4 kémfotók

A fotókat készítette: Automedia