Az új Volkswagen Golf jelenleg is fejlesztés alatt áll, azonban ennek hamarosan vége lehet, legalábbis erre utalhat, hogy szinte álca nélküli kémfotók érkeztek az új generáció GTE változatáról az új logóval, és a hűtőrács alatt található extra „tanksapkával”. Első blikkre úgy néz ki, hogy nincs is semmi rejtve az autón, azonban a fényszórókon – a Porsche példáját követve – még találhatóak matricák, ahogyan a lökhárítón is a ködlámpa környékén, illetve hátul a kamu kipufogók környékén is található némi testszínű szigetelés.

A belső rejtegetésével nem is fáradt a márka, innen is látszik, hogy a Golf bemutatója már a nyakunkon van, sőt, már tudni is lehet, hogy valamikor októberben lesz esedékes, és talán az elektromos GTE-ről is le lesz rántva a lepel egyhuzamban, látva, milyen kevés álca van rajta. Ami még hiányzik, az a jelölések a kocsiról, mint a felniken a logo, vagy hátul a „Golf” felirat, de azt kell, mondjuk, hogy ez 99%-a annak az új Golfnak, amely hamarosan Európa márkakereskedéseibe érkezik.

Az MQB platform, és egy kisebb méretturbózás miatt az utastérben és a csomagtérben is nagyobb hely áll az ember rendelkezésére, azonban még így is az Octavia lesz a VW-csoport legpraktikusabb kompaktja, mint ahogy eddig is az volt már 96 óta. És ha már az Octavia szóba került, abból is lesz új generáció, épp pár napja írtunk arról is.

Galéria: 2021 VW Golf GTE new spy photos