A japán gyártó nemrég kaszálta el a Honda E Type R ötletét, mivel "más tereken szeretnék a típus prémium lehetőségeit kihasználni."

A Honda E bejelentette, nem készítenek nagy teljesítményű, pályaorientált verziót a Honda E-ből. Az elektromos ferdehátú Honda E esetében a gyártó a megemelt teljesítmény, a vad karosszéria, és a Nürburgringen beállított kezelhetőség helyett inkább a high-tech kütyükben látja a típus jövőjét, ahogy azt a Honda E projektvezetője, Kohei Hitomi elmondta az Autocarnak.

Hitomi azt is elmondta, hogy a Type R modellek egyes piaci szegmenseken jól tudták mutatni, hogy a Honda sportos márkaként is megállja a helyét, de az E esetében a prémium csomagokat más értékek nyomán szeretnék megvalósítani. A jövőben ez mesterséges intelligenciát, interaktív, és „olyan szolgáltatásokat fogadhatnak magukba, melyek jelenleg nem elérhetőek más járműveken.”

A Honda E az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Németországban és Norvégiában előrendelhető, 9-10 millió forint közötti kezdőáron, és kis mérete ellenére a cég egyik zászlóvivője lehet. Bár a Honda ausztrál részlege korábban a hibrid modellek árusítását leállította, most jelezték ők is, hogy az E projektjében érdekeltek lennének.