Az egyre inkább szigorodó környezetvédelmi előírások és az üzemagyag-fogyasztás csökkentése miatt a hibrid rendszer alkalmazására kényszerülnek a gyártók, ami persze előnyökkel is jár, hiszen túl azon, hogy a villanymotorok és az akkumulátorok plusz súlyt eredményeznek, az említett elemek a teljesítménynöveléshez is nagy mértékben hozzájárulnak.

Épp ezért tömegesen jelennek meg a hibrid-hajtáslánccal szerelt modellek, melyek egyre többször már a teljesítményspecifikus kategóriában is felbukkannak. A Frankfurt Motor Show előtt ugyan még hibrid hajtás nélkül mutatta be RS6 Avant és RS7 Sportback modelljeit a gyártó, a jövőben már más lesz a helyzet, ugyanis a 600 lóerő leadására képes 4 literes, ikerturbós V8-as erőforrás mellé egy villanymotor is megérkezhet.

Audi RS 7 Sportback (2019)
Audi RS 7 Sportback (2019)

Mindezt az Audi Sport fejlesztési részlegének vezetője, Victor Underberg erősítette meg, aki elmondta, már a 600 lóerő is nagy teljesítménynek számít, ám ha adott a lehetőség és a kereslet az erősebb modellekre, akkor nem szabad efölött szemet hunyniuk.

Egyelőre nem tudni, pontosan milyen hajtáslánc érkezésére kell majd számítanunk a jövő RS6 és RS7 modelljeinek esetében, ám logikus lépés lenne a gyártótól, ha a Porsche Panamera SE Hybrid felépítését használnák, amelynél a villanymotorral kiegészített 4 literes, ikerturbós V8-as egység 680 lóerős teljesítményt és 850 Nm-es nyomatékot ad le.

Galéria: Audi RS 6 Avant (2019)