Az amerikai autógyártó ismét bizonyította, hogy egyelőre még élen járnak az elektromos hajtáslánc teljesítményével kapcsolatban.

Sok kritika szokta érni a Teslát, amiért rendre képtelenek tartani a korábban beharangozott ütemtervet, mint ahogy a cégvezető, Elon Musk is képes olykor nagyokat mondani, ám azt nem lehet elvitatni a gyártótól, hogy az elektromos hajtásláncot illetően a kezdeti úttörőből mára vezető szereplővé váltak.

Igaz ez akkor is, ha teljesítményspecifikus modellekről van szó, ugyanis a Tesla rendre igyekszik megcáfolni, hogy az elektromos autók csak az egyenes útszakaszon történő gyorsuláskor vitézkedhetnek. Jó példa erre Elon Musk legutóbbi Twitter-bejegyzése is, hiszen a cégvezető közölte, körrekordot döntöttek a Laguna Seca-i versenypályán, így ott már hivatalosan is a Tesla Model S számít a leggyorsabb négyajtós autónak.

'

A korábbi rekordot a Jaguar XE SV Project 8 tartotta, a britek modellje 1:37.54 alatt ért körbe a pályán, ezt sikerült most felülmúlnia 1:36.555-ös idejével a Model S-nek, amelynek hamarosan újabb feladata is akad. Elon Musk ugyanis a Porschének címzett üzenetében közölte, a Nürburgringen is tiszteletüket teszik, mostanra pedig az is kiderült, hogy a modell meg is érkezett a zöld pokolba.