Hivatalosan is megerősítésre került, hogy a világ jelenlegi leggyorsabb autója sorozatgyártásba megy. Mindezt egy, a Bugatti Grand Tour után megrendezésre kerülő gálavacsorán jelentette be a gyártó, ahol a rekorddöntő Bugatti Chiron Super Sport 300+ is kiállításra került - ez lett ugyanis a sportautó teljes neve.

A szóban forgó modell néhány napja azzal került be a hírekbe, hogy az Ehra-Liessen tesztpályán 490,484 km/órás sebességet ért el, ami jelen állás szerint rekord, igaz, nem hivatalos, ugyanis a gumik és az aszfalt állapota miatt a Bugatti csak egy irányban próbálkozott, a Guinness-rekordok könyvébe való bekerülés pedig a két irányban rögzített végsebesség átlagolását igényelte volna.

A Bugatti másféle értelemben is új területet fedezett fel, ugyanis aligha volt még példa arra, hogy egy méregdrága modell első példánya a hivatalos bemutatón, élőben keljen el, márpedig ezúttal ez történt, ugyanis az első példány megvásárlását biztosító szerződést a rekorddöntő Chiron első szárnyán írta alá a leendő tulajdonos. Rajta kívül egyébként 29-en tehetik még meg mindezt, ugyanis Stephan Winkelmann, a gyártó elnöke kijelentette, mindössze 30 példányt készítenek a megnyújtott és áramvonalasabbá tett sportautóból.

Bugatti Chiron Super Sport 300+
Bugatti Chiron Super Sport 300+

A példányszámon túl néhány további információra is fény derült, többek között arra, hogy a W16-os erőforrás továbbra is 1600 lóerős teljesítménnyel bír, vagyis nem volt igaza a Hennessy-nek, akik szerint az autó teljesítménye valahol 2000 lóerő körül mozoghat. Történt azonban némi módosítás az alapmodellhez képest, hiszen a felnik magnézium-ötvözetből készültek, az első kerékjárati ívekbe vágott szellőzőket áttervezték, az autó hátsó részét pedig megnyújtották, ami miatt sokan a Longtail nevet is ráaggatták.

Fontos információ, hogy bár a rekorddöntést elérő modell esetében bukócsöveket és egyéb extra elemeket is láthatunk az utastérben, a leendő vásárlók dönthetnek úgy, hogy oda inkább egy második ülést kérnek. Ebben az esetben a bukócsövek is kikerülnek, és noha egy ülés érkezik, a Bugatti közlése szerint a csere miatt a súly változatlan marad.

A modell ára 3.5 millió euróban, vagyis 1.16 milliárd forintban lett megszabva, ám ez adók nélküli összeg, vagyis a végső vételár ennél jóval magasabb is lehet.

'

Galéria: Bugatti Chiron Super Sport 300+