A Porsche Taycan a márka első teljesen elektromos autója, és a Tesla Model S első közvetlen kihívója az akkus sportszedánok között. Hagyományukhoz híven a német gyártó a stílusra, a technológiára és a teljesítményre koncentrált, így nem véletlen, hogy zöld autóik első darabjainak a jól ismert Turbo és Turbo S neveket adták – még ha itt turbóról, mint olyanról nem is beszélhetünk.

Az erő a Taycan Turbo S-szel van

A Taycan Turbo és Turbo S közötti első nagyobb különbség az erő, amely előbbinél 680, utóbbinál 761 lóerő az Overboost mód aktíválásával, de hatótávjuk is más: míg a Turbo 450 km-t tud megtenni egy szuszra, a Turbo S mindössze 412-t. Előbbi 50 millió, utóbbi 61 millió forintnak megfelelő euróért vásárolható meg. Érkezik még idén két kevésbé erős változat is, a Taycan és a Taycan S, míg a crossovernek szánt Taycan Cross Turismo 2020 végén lehet majd elérhető.

2020 Porsche Taycan

Széles, alacsony, és áramvonalas – mindössze 0,22-es ellenállástényezővel

No de vessünk egy közelebbi pillantást az új autóra, melynek stílusa hamisítatlan Porsche. 496 cm-es szélességével és 138 cm-es magasságával leginkább egy négyajtós szedánra hasonlít, a 911-esnél egy leheletnyivel magasabb, míg a Panameránál nem sokkal alacsonyabb. A márkára jellemzően a sárvédők kissé kidomborodnak, míg a hátsó lekerekítés a C-oszlopnál a 911 nyomait viseli magán. A Porsche logó hátul üveges hatást kelt a lámpasorba ágyazva. Az autó aerodinamikai optimizálása 0,22-es légellenállási együtthatót eredményezett – ez rekord.

Bőrmentes beltér, és a hangvezérlés

Belül a Taycan fedélzeti számítógépének képernyői a műszerfal nagy részét elfoglalják, amely letisztult és futurisztikus megjelenést biztosít. Középen található az infotainment rendszer 10,9 colos képernyője, amelyből egy másodikat is lehet kérni az anyósülés elé. A Porsche igyekezett a gombok számát a lehető legkisebbre redukálni, hogy előnyben részesítse az érintővezérlők és a „Hey, Porsche” felszólításra reagáló hangvezérlés használatát. A beltér teljes egészében állati bőr felhasználása nélkül készült.

Az utastér különlegessége, hogy a hátul helyet foglalók lábainak speciális mélyedéseket alakítottak ki az akkumulátorok fölött a padlóban, növelve ezzel a komfortérzetet, és ami még fontosabb, alacsonyan tartva a Taycan magasságát, ami egy sportautó esetében cseppet sem elhanyagolható tényező. A hátsó csomagtér űrtartalma egyébként 366 liter lett, ám azok számára, akiknek ez kevésnek tűnik, jól jöhet majd az a plusz 81 liter, amit a második csomagtér nyújt az orr-részben.

2020 Porsche Taycan

2.8 másodperc alatt százon

És akkor beszéljünk kicsit bővebben a teljesítményről. A Taycan Turbo S, köszönhetően a rajtautomatika Overboost módjának, 761 lóerőt és 1050 Nm nyomatékot érhet el, ezzel 100km/h-ra 2,8 másodperc alatt gyorsul. A Taycan Turbo némileg szerényebb számokkal (680 lóerő, 850 Nm nyomaték, és 3,2 mp alatt van százon) rendelkezik.

Mindkét típus végsebességét 260 km/h-ban limitálták, és a rajtautomatika alkalmazása nélkül 625 lóerővel rendelkeznek. A Porsche Taycan Turbo alapsúlya 2305 kg, míg a Turbo S-é 2295 kg, ugyanezen sorrendben fogyasztásuk 26.0kWh100km és 26.9 kWh/100km, így a hatótávjuk 450 km a Turbo és 412 km a Turbo S esetében.

Hipergyors töltés 800 volton

A Porsche Taycan lesz az első legyártott autó, amely 400 helyett már 800 volton működik, emiatt tölteni is gyorsabban lehet majd. Alig több, mint öt perc alatt egyenárammal 100 km-nyi energia kerül az autóba, míg az ötről nyolcvan százalékra való töltést 22,5 perc alatt lehet 270kW-os töltővel abszolválni - nagy kár hogy az ilyenek még tőlünk nyugatabbra is elvétve találhatóak csak meg.. Amennyiben valaki váltóáramról szeretné tölteni a kocsit otthon, egy 11 kW-os töltő is elérhető az autóban.

Érdekesség még az úgynevezett töltéstervező rendszer behozatala: ez tulajdonképpen egy navigációs rendszer, amely menet közben folyamatosan, az elérhető információk alapján tervezi meg a legrövidebb utat a számítógép által a legmegfelelőbbnek tartott töltőállomásig.

2020 Porsche Taycan

Két motor, két váltó, és légrugós felfüggesztés

A Taycan két elektromos motorja az első és a hátsó tengelyre van erősítve, és ezeket két külön váltóval lehet kezelni. Az első tengelyen található az első kerekekhez juttatja az energiát, a hátsó kétsebességes darab már érdekesebb: ez első fokozatban a gyorsításban segít, kettesben pedig az egyenletes sebességben való haladáshoz asszisztál. Az, hogy ezt az automata hogyan használja, az elsősorban a beállított vezetési módnak a függvénye, de a sofőr a megfelelő pedállal állíthat ezen. . A Porsche 4D-Chassis Control rendszerrel a légrugós felfüggesztést, az összkerékmeghajtást, a lengéscsillapítást és a nyomatékelosztást is lehet kezelni.

Lassításnál és fékezésnél 265kW energiát nyer vissza az autó, ebben a Porsche a konkurencia fölé nő. A Taycan öt módban vezethető, ezek a Range, a Normal, a Sport, a Sport Plus neveket kapták, illetve adott az ötödik is, amelyben egyedi beállításainkat menthetjük el. Elől tíz, hátul négydugattyús fékek találhatóak a Turbonál 415-365 mm-es, a Turbo S-nél 420-410 mm-es féktárcsákkal megtámogatva, utóbbinál ez karbonkerámia-ötvözetből. A Turbón ezeket 20, a Turbo S-en pedig 21 colos felnik rejtik a nagyvilág elől.

Galéria: 2020 Porsche Taycan