Kimi Räikkönen nem igazán fogta vissza magát a rádióban, amikor Max Verstappen eltalálta oldalról a rajtot követően az 1-es kanyarban Spában a Belga Nagydíjon.

Kimi Räikkönen és Max Verstappen néhány alkalommal már találkozott egymással a pályán, és úgy tűnik, ez idén sincs másképp, noha a finn már csak a középmezőnyben versenyez, ellenben a társával, aki a Honda motorral hajtott Red Bullal is maradt a legjobbak között és már két győzelmet is szerzett. Legutóbb azonban még egy kört sem tudott megtenni a pályán.

Verstappen, aki ezelőtt a tavalyi Magyar Nagydíjon esett ki, a 2016-os Belga Nagydíjhoz hasonlóan Räikkönen gépével találkozott össze az 1-es kanyarban. A finn „Jégember” nem látta a hollandot, aki már nem tudott hova menni, így megtörtént az, amit egyik pilóta sem akart. Az FIA versenybalesetnek minősítette az esetet, de az Alfa Romeo szerint sokkal többről volt szó, és Verstappent hibáztatták.

Kimi a súlyosan sérült autójával ugyan célba tudott érni, másra nem volt lehetősége, köszönhetően a súlyosabb károknak. A csapatrádión keresztül pedig igencsak agresszívan reagált, többször is keményen káromkodván Max miatt, aki igen sok pontot bukott a manőverrel.