A 2020-ban vászonra kerülő új Bond-film színfalai mögül kikerült új videón majdnem össze is ütközik a két kocsi.

Bár a James Bond-Franchise 25. darabja kicsit döcögősen indult be, már forgatják is. Júniusban egy 1980-as Aston Martin Vantage-et láthattunk, melyet egy narancs helikopter kergetett, most pedig itt egy videó Olaszországból, ahol egy gonosznak tűnő Mercedes GLE üldözi az Aston Martin DB5-öt. A guminyomokból ítélve nem kevés csapó sülhetett már el, de hát egy ilyen filmnél biztosra kell menni.

'

A videó a jelenetek összerakását nem mutatja be, de így is látszik, mekkora munka van pár másodpercnyi akció mögött. A két autó egy ponton majdnem össze is ütközik, az Aston Martinnak kell kicsit korrigálnia – bár mivel kétdimenziós videóról beszélünk, könnyen lehet, hogy a valóságban nem is voltak olyan közel egymáshoz.

A No Time To Die címen futó film 2020. április 8-án kerül a mozikba, és nem csak Daniel Craiget láthatjuk viszont benne, hanem három Aston Martin is tiszteletét teszi, az említett DB5 és Vantage mellett egy Valhallát láthatunk majd. A DB5 eddig 8 Bond-filmben szerepelt, de Craignek még nem akadt módja meghajtani, úgyhogy jó pár autós üldözésre számíthatunk.