Paul Williams hivatalosan is megerősítette, hogy a Bentley fontolóra vette egy hiperautó-projekt beindítását, amivel aztán a WEC újonnan létrehozott kategóriájában is indulnának. A Bentley-nek egyébként nincsenek rossz tapasztalatai ezen a téren, 2003-ban összetett első és második helyet szereztek Le Mans-ban az akkori GT Pro kategóriában.

Williams elmondta, hogy a Bentley-nek szándékában áll megépíteni egy hiperautót, a logika pedig azt diktálja, hogy a közúti modell a versenyspecifikusból kerüljön kifejlesztésre. A vezető ugyanakkor hozzátette, hogy a projekt a Volkswagen Csoport jóváhagyását is igényli, amelynek márkái között a Porsche és a Lamborghini is megtalálható.

Bentley - Le Mans?

Könnyen előfordulhat, hogy a fent említett két gyártó is kedvet kap a hiperautózáshoz, ám Williams szerint mindez nem probléma, hiszen a Porsche-Audi rivalizálásból mindkét gyártó profitált, és nem lenne ez másképp most sem.

"A Bentley és La Mans kapcsolata nagyon jó. Egyértelmű, hogy beszélnünk kell a visszatérésről, de konkrét tervek még nem születtek ez ügyben. A hiperautó elkészítése iránti vágy adott, ám úgy gondolom, hogy elsőként egy prototípust kell megalkotnunk. Pontos terveink még nincsenek, de tanulmányozzuk a dolgot, őrültek lennénk, ha nem ezt tennénk", mondta.

 

Galéria: Bentley - Le Mans?

A fotókat készítette: Daniele Pizzo