Craig Lieberman, úgy tűnik, szép sorban az összes Halálos Iramban-kocsi történetét el fogja mondani, és mi nem haragszunk rá érte.

Múlt héten már bemutattuk azt a videót, melyet a Halálos Iramban-filmek első két részének technikai dolgokért felelős vezetője, Craig Lieberman töltött fel Youtube-ra, ebben a főszereplő, Brian O'Conner (szerepében a néhai Paul Walker) narancssárga Toyota Suprájának a történetét mutatta be. Ma ismét egy Brian által vezetett kocsira fókuszálunk, a Nissan GT-R R34-re:

'

Az autó gyárilag fekete volt, és ez volt az első GT-R R34, amely hivatalos engedélyt kapott arra, hogy az USA-ban közúton közlekedjen. Ahogy a Supra, ez a darab is Liebermané volt, 78000 dollárért (mai árfolyamon 22,7 millió forint) vásárolta, de a forgatásra még négy darab lett belőle megvéve 48000 dollárért (14 millió forint), ezeket teherszállító repülőgép szállította Amerikába.

'

A kocsikat ezután a Burbanki West Coast Customs tuningstúdió vette kezelésbe, itt kapták meg az ezüstös festést és az erre tett kék matricákat. Emellett további átalakításokat vittek rajtuk véghez, nincs helyünk arra, hogy mind felsoroljuk. Érdekesség, hogy volt egy plusz GT-R vásárolva Angliából, ezt használták a második film híres, hídon átugrató jelenetében is.