Mához két hétre tartja ID.3 nevű első tisztán elektromos-meghajtású modelljének bemutatóját a Volkswagen, amely szeretné, ha a típus széles tömegekhez eljutna, és vezető lenne saját szegmensében.
Ennek érdekében pénztárcabarát árazást igyekeztek kialakítani, és mindez talán sikerült is nekik, hiszen ígéretük szerint az alapmodell ára 10 ezer euró, vagyis mai árfolyamon számítva 9.8 millió forint alatt lesz.

Az elektromos hajtásláncnak köszönhetően a vásárlók a lehető legtágasabb utasteret kapják majd, vagyis az autó hosszabb utazások során is kényelmes társnak bizonyulhat. A megtehető távolságról az alapmodell esetében egy 45kWh-s kapacitású akkumulátorcsomag fog gondoskodni, ami 330 kilométer megtételét teszi lehetővé.
Azok, akik ennél valamivel hosszabb töltés nélküli utazásokat választják, az 58kWh-s akkumulátorral szerelt közepes felszereltségű modell mellett is letehetik voksukat, ez esetben 420 kilométer megtételével számolhatnak, míg a csúcsot a 77 kWh-s akkucsomaggal ellátott variáns képviseli, esetében egyetlen töltéssel 550 megtehető kilométerrel számolhatunk.