A Lexus 500 példányt készített a jelenlegi-generációs modellből, a rajongók pedig meglehetősen hamar lecsaptak ezekre a darabokra. A sportautó ezt követően még sokáig a köztudatban maradt, noha nem elsősorban letaglózó teljesítménye, hanem a V10-es erőforrás hihetetlenül jó hangja miatt.

A típus kedvelői közül többen is érdeklődtek már a folytatás iránt, a gyártó pedig azon az állásponton van, hogy elkészülhet a következő-generációs LFA, ám ehhez Koji Sato, a Lexus alelnöke szerint a média segítségére is szükség van. Sato a következőket nyilatkozta egy nemrég adott interjúban:

Tetszik az új LFA elkészítésének ötlete, ám ehhez szükségünk van a segítségetekre. Erős keresletet szeretnénk az utód iránt, ebben pedig sokat segíthetne nekünk a média.

Leegyszerűsítve mindez azt jelentheti, hogy a Lexus némiképp tart az érdeklődés hiányától, ám a korábbi tapasztalatok alapján vélhetően nagyon nem kell tartania a gyártónak a kudarctól, hiszen az LFA még ma is hatalmas népszerűségnek örvend, így nem valószínű, hogy nagyobb problémák lennének majd az értékesítéssel.

Galéria: Lexus LFA