A Garage 54 néven futó Youtube-csatorna elég érdekes kísérleteket szokott véghez vinni, építettek már egy négy keréken guruló fészert, volt, hogy forró vízbe merítettek egy autót. Általában ezeknek a próbáknak a szerencsétlen áldozata egy Lada, ahogy legújabb videójukban is, azonban ahelyett, hogy megcsonkítják, szinte egy autókiállításokon részt vevő darabbá alakítják.

'

35 réteg lakkot felvinni egy kocsira nem egyszerű feladat, főleg, mert nem lehet csak úgy egymás után lenyomni 35-ször. Épp ezért hőseink első körben csak 15-ször mentek végig az autón, amitől már nagyon szépen fénylett, ezután adtak egy hetet a lakknak száradni, majd rátolták a maradék huszat, a végén azonban már minden igyekezet ellenére úgy folyt a kocsiról az anyag, mint az olvadó fagyi.

A végeredmény azonban az, hogy a kocsi festése valószínűleg teljes védettséget élvez, az elkészüt munka után úgy tűnik, a fényezés akár egy pisztolygolyótól is védene. Persze, ez nem olcsó mulatság: A készítők szerint maga a lakk többe került, mint az egész autó, de ez kicsi ár egy olyan Ladáért, amely egy marsi homokviharnak is ellen tud állni.

Galéria: Lada With 35 Layers Of Clearcoat