A jövő héten bemutatásra kerülő Rapid Response nem a versenyzőket, hanem az orvosokat kívánja a középpontba állítani.

Aki szereti a motorsportok témájában készülő filmeket, azoknak ajánlanánk egy igazi ínyencséget, mely a trailer alapján több, mint ígéretesnek hangzik. A szeptember 6-án (sajnos) csak Amerikában bemutatásra kerülő Rapid Response Stephen Olvey pályaorvos azonos című könyve alapján készült, és az ő küszködését mutatja be azért, hogy az autóversenyeket biztonságosabbá tegye.

.

'

Arról, hogy milyen kemény lesz a film, arról a trailer képsorai is árulkodnak, ahol a múlt archív felvételeken megörökített brutális balesetei láthatóak - sok kritikus úgy is fogalmazott, hogy kicsit túlságosan is a sokkfaktorra alapoz -, de emellett nyilatkozatok is láthatóak a főszereplő mellett más orvosoktól, és néhány, ezúttal a háttérbe szoruló pilótától (pl. Mario Andrettitől) is.

Forrás: vimeo via Totalcar