A kétszeres F1-világbajnok az új Grid fejlesztésében tanácsadóként vett részt, most egy interjút adott arról, mit vár a játéktól.

Október 11-én jelenik meg a Grid sorozat legújabb darabja, ami nem is igazán egy új darab, inkább rebootnak szánja a Codemasters saját bevallásuk szerint. A játék a szokásos realisztikus játékélmény mellett egyéb érdekességeket is kíván, például, hogy a sztorimódban Fernando Alonso is benne lesz, lehet ellene versenyezni. A volt F1-pilóta most a fejlesztői napló egy részében is szerepelt, egy interjút adott, amelyben elmondta, hogy az online játékmódját várja legjobban a Gridnek, és azt is, hogy miért:

'

"Legjobban a versenyhelyzeteket szeretem. A mostani játékok mind nagyon valóságosak, és részletesek, de igazából amikor valaki más ellen küzdesz, online, barátokkal, amiatt leszel igazán szerelmes egy játékba. Az egyjátékos módok is fontosak, mert azokkal tudod fejleszteni a saját képességeidet, de egy idő után mindenkinek meg kell mérettetnie magát mások ellen."

"Amikor mások ellen küzdesz, akkor az egész játék új életre kel. És ezt szeretem a Gridben is, hogy erre helyezi a hangsúlyt, nem sok értelme van egyedül menni, persze, lehet gyakorolni, de egyszer ki fog gyulladni a zöld lámpa, és körülötted mindenhol autók vannak, akik megelőznek, vagy te előzöd őket, és szerintem úgy, ahogy nekem, másoknak is ez lesz a legvonzóbb része a játéknak."