Pár kritikus felvetette, hogy 14,3 millió forint körüli árával a Toyota Supra túl drága, főleg, ha a C8 Corvette Stingrayhez hasonlítjuk – őket 17,3 millió forintnyi dollárért adják. De a dolgok nem ilyen egyszerűek. A 2020-as Supra majd hétmillióval ér többet mint a kisebb és kevésbé erős 86-os. Ez soknak tűnhet, de figyelembe kell venni, hogy a Supra nem csak nagyobb, de sokkal több kiegészítőt tartalmaz, erősebb, és gyorsabb.

A kettő tehát teljesen más kategória, a Suprának sokkal inkább olyan hasonló, hátsókerék-meghajtású modellek az ellenfelei, mint a BMW M2 Competition. Az éppen 15 millió alatti Suprához képest ez a bömös leglecsupaszítottabb verziójában is 17 millió forinttól fosztja meg az embert, így inkább említhetőek egy súlycsoportba valónak.

'

A Cars ezzel a tudattal állította egymás mellé a két típust: hogyan szuperál a Supra egyik legnagyobb, és legdrágább riválisa ellen? Ezt egy gyorsulási versenyen döntötték el, amely meglepően szorosra sikerült, még úgy is, hogy a Toyota a rajtnál kicsit beragadt – a hideg napon, amikor a videó készült, igen csúszós volt az aszfalt, így a készítők a rajt üzemmód kiiktatása mellett döntöttek.