Akinek zsánere az egykor hírességek által vezetett klasszikus autók, vessen egy pillantást erre az 1972-es Ferrari 365 GTB/4 Daytonára. A modell egyik tulajdonosa 1973-tól 75-ig maga Sir Elton John volt, konkrétan az egyik első Ferrari, amit megvett magának, habár nem eredeti állapotában, hisz belsejét 2017-ben újrapofozták.

Ferrari 365 GTB/4 Daytona

A 12 hengeres olasz modell történetéről sokat megtudni az árverés honlapján, mellékelve vannak a gyári tervrajzok, a rendelési űrlapok, a Ferrari összes nyugtája, ahogyan a 82000 futott mérföld igazolásához szükséges összes irat. A silverstone-i aukciós ház klasszikus autókért felelős specialistája, Arwel Richards ezt mondta a kocsiról:

„Sir Elton John híresen odavan a Ferrarikért, több kategóriaelső V12-est vásárolt, például a 365 BB-t, a Testarossát, vagy az 512 R-t. Tudomásunk szerint ez a Daytona volt neki az első, 26 évesen, 1973-ban vette meg, és 1975-ig parkot Ferrari 365 Berlinetta Boxere mellett.”

Az énekes után a darab sokáig a Ferrari Tulajdonosok Klubjának tagjai között keringett, volt, aki 16 évig tartotta magánál. Ezután 2017-ben adták el a silverstone-i aukciós házon keresztül, és most az elhunyt tulajdonos örökösei révén kerül kalapács alá a Dallas Burston Lovapóló Klubban szeptember 21-én tartott Ferrari és Porsche árverésen. Becslések alapján a Daytona akár 165 millió forint is lehet az ár, amiért végül elkel.

Galéria: Ferrari 365 GTB/4 Daytona