A Ferrari, mint minden gyártó, úgy néz ki, maximalizálni akarja az eladásait, és ennek érdekében taktikát váltottak, és inkább a mennyiségre hajtanak a minőség ellenében. Ezt sugallja a Purosangue SUV hamarosan várható bemutatója, de az Automotive News Europe jelentése szerint hamarosan egy új GT is várható.

A riport alapján John Elkann elnök beszélt erről múlt héten Pebble Beachen. Az már eddig is tudható volt, hogy a márka elő akar rukkolni első városi terepjárójával, amelynek egy különleges szeptemberi eseményen lesz a bemutatója Fioranóban. Valószínűleg itt a Purosangue mellett a 812 Superfast összecsukható tetejű változata, amely azonban 85 millió forintos vételárával nehezen nevezhető „tömegautónak”, ahogy Elkann fogalmazott.

Állítólag az elnök arra is tett utalásokat, hogy novemberben egy teljesen új GT-vel jelentkeznének, azt viszont nem mondta, hogy a szeptemberi bemutatók csúsznának, így várhatóan a már bemutatott F8 Tributo és SF90 Stradale mellett a két szeptemberi után ez lenne idén az ötödik új modelljük, ami megfelelne márciusi nyilatkozatuknak. A kérdés már csak az, hogy ez az a V6-os hibrid-e, amelynek érkezését szintén márciusban hintették el, és amely alant tekinthető meg.

Galéria: Ferrari hibrid modell - teszt