A Ford ralitörténelmének legsikeresebb darabja egy angol cégnek köszönhetően tér vissza 170 lóerővel, ára 20 millió forint körül alakul.

Az egykor olyan kivételes versenyzők, mint Timo Makinen által aszfalton, hóban és sárban hajtott kettes Ford Escort az autóversenyek történelmében három egymást követő WRC-címmel szerzett helyet. Az Escort Mexico, a modell német verziója alapján készült RS1800-at kifejezetten a terepen való száguldásra fejlesztették ki.

A 2.0-literes, 240 lóerős motort a Cosworth szállította, és az erőforrás minden területen hozta ezeket a számokat. A Bilstein lengéscsillapítói, a négytárcsás fékek, és a ZF ötsebességes váltója mind biztosította, hogy a bajnokság legjobb autójaként beszéljünk róla. Egészen a 4x4-es kategória bevezetéséig tartott az Escort uralma.

Galéria: Timo Makinen

A modell gyártásának leállítását követően a Motorsport Tools még évekig gyártott vázakat, melyeket aztán el is adott. Ezek a lehető legnagyobb testreszabhatósági lehetőségeket kínálják, például beléjük lehet passzírozni a Ford Duratec 2.0, vagy 2.5-literes, 170 lóerős motorokat, hatsebességes Mazda-váltókat, AP Racing féktárcsákat, és az ATR állítható lengéscsillapítóit. Mit ad isten, egy angol cég pont így is tett, és most 60000 fontért (20 millió forint kb.) el is kezdték ezt a kombót árulni. Az első példány fél év múlva készülhet el.