435 lóerős V8-as dízelmotorjával 2016 tavasza óta az Audi SQ7 TDI volt a sorozat csúcsmodellje. A nagyméretű SUV-modell most megújult formában, még impozánsabb megjelenéssel mutatkozik be. Utasterében már alapkivitelben sportülésekkel, az MMI Navigációs rendszer plusz berendezéssel, érintőképernyős kezeléssel és a Performance-nézetet is kínáló Audi virtual cockpit műszeregységgel fogad. A már állóhelyzetből is erőteljes gyorsításokról pedig az elektromos hajtású kompresszorral kiegészített 4.0 TDI aggregát gondoskodik. Az új Audi SQ7 TDI Európában szeptember végén érkezik a piacra, várhatóan 94 900 eurós alapáron.

Az új Audi SQ7 TDI igazán bőséges dízel-erővel imponál. Biturbo feltöltésű V8-as 4.0 TDI erőforrása 320 kilowattot (435 LE) teljesít, az 1250 és 3250 percenkénti fordulatszám közötti tartományon pedig 900 newtonméter forgatónyomatékkal szolgál, ezekkel a paraméterekkel a nagyméretű SUV-modell álló helyzetből mindössze 4,8 másodperc alatt gyorsít fel 100 kilométer/órás tempóra, végsebességét pedig 250 kilométer/órára határolja le az elektronika. Az SQ7 TDI 7,6 - 7,4 liter üzemanyagot igényel 100 kilométerre, amihez kilométerenként 200 - 194 gramm szén-dioxid-kibocsátása párosul.

2020 Audi SQ7 TDI

A 48-voltos fedélzeti elektromos részhálózat elektromos hajtású kompresszort táplál, amely mindig akkor támogatja a két turbófeltöltőt, amikor a gázpedálon nagy teljesítményigény jelentkezik, miközben a kipufogógázok energiatartalma még túl alacsony. A rendszer ekkor fontos friss többletlevegőt szállít az égésfolyamathoz, így mindenkor - alacsony fordulatszámokról kigyorsításkor és mindenekelőtt elinduláskor - közvetlenül rendelkezésre állhat a hatalmas forgatónyomaték. Az EPC a szívótraktusba építve működik, s kompresszorkerekét kompakt elektromos motor gyorsítja fel mindössze 250 ezredmásodperc alatt akár 70 ezres percenkénti fordulatra. A kipufogórendszerben két aktuátor modulálja a jellegzetesen telt, nyolchengeres-hangzást.

Az Audi SQ7 TDI S-specifikus részletekkel egészíti ki a Q-modellek aktuális dizájnját, s Singleframe hűtőrácsa kettős lamellázatával, külső visszapillantó tükrei alumíniumhatású házaival és négy karakteres, kerek és krómozott kipufogóvégcsövével tér el az alapmodelltől. Első lökhárítójának pengeeleme hangsúlyosan háromdimenziós kialakítású, hátul pedig még robusztusabb hatást keltő alsó védőlemezt hordoz. Egyes kiegészítő elemei matt ezüst bevonatot kapnak, a fekete elemek optikai csomagja pedig extrafelszerelésként szerepel a kínálatban. További különlegesség a Daytona-szürke gyöngyház külső szín, valamint az Audi exkluzív programjának számos egyéni fényezése.

2020 Audi SQ7 TDI

Az Audi SQ7 TDI már alapkivitelében 20 col peremátmérőjű, ötküllős "Turbina" dizájn szerinti alumíniumöntvény keréktárcsákkal és 285/45 méretű gumiabroncsokkal készül. Tekintettel a nagy motorteljesítményre az első kerekeken 400, a hátsókon 370 milliméter átmérőjű féktárcsákat alkalmaztak a tervezők, a fekete - opcióként vörös - féknyergek pedig elöl S-logót hordoznak. Kívánságra 20 colos, különösen kopásálló, szénszálerősítésű kerámia fékek is rendelhetők, elöl 420, hátul 370 milliméter átmérőjű féktárcsákkal, a féknyergek ez esetben antracitszürke

Utasterében az Audi SQ7 TDI sötét bőr/Alcantara kárpitozással fogad, a dekorbetétek matt szálcsiszolt alumínium vagy opcióként karbon felülettel hangsúlyozzák a sportos stílust. Kívánságra harmincféle, igény szerint beállítható színnel a kontúr-/hangulatvilágítás-csomag emeli ki az alapvető dizájnvonalakat és -felületeket. A sportülések mellett az elöl "S" felirattal díszített, alumíniumbetétes megvilágított küszöblécek is a szériafelszereltséghez tartoznak, a pedálok, a lábtámasz és a rakodóperem pedig nemesacél borításúak. Az integrált fejtámlával kiformált, kívánságra rendelhető S-sportülés plusz támláján S-nyomattal, pneumatikus támla-oldalpárna állítással és rombuszmintájú steppeléssel varrott Valcona bőr kárpitozással készül. A színpaletta a feketétől a rotorszürkén át, egészen a kizárólag az S-modell számára kínált Arras-vörösig terjed, s a középső kartámasz is harmonikusan illeszkedik az összhatásba. Az S-sportülés plusz szellőztető- és masszázsfunkcióval is felszerelhető.

2020 Audi SQ7 TDI

Az Audi SQ7 TDI július végétől rendelhető, alapára Németországban várhatóan 94 900 euró, míg a hétüléses kivitelé 96 420 euró lesz.