Azzal, hogy egyre több megrendelés érkezik az olasz gyártóhoz azzal a kéréssel, hogy személyre szabott modelleket készítsenek, a várólista csak egyre növekszik, ezért ahogy azt a Ferrari marketingigazgatója, Enrico Galliera elmondta, ezeknek a termékeknek az elkészültére akár öt évet is kell várnia a megrendelőknek.

Galliera arról is beszélt, hogy ezeknek a modelleknek a kialakításában maga a vásárló is részt vehet, azaz folyamatosan kapcsolatban állhat a tervezőkkel, és beleszólása van az autó végleges kialakításába, azonban mivel egyre több kérés érkezik, és nem szeretnének ezekből két-háromnál többet teljesíteni évente, csak azoktól fogadnak ilyen megkereséseket, akik a „legjobb 250 vásárlójuk közé tartoznak”.

Galéria: Ferrari P80/C - Monza

A P80/C, az egyik utolsónak elkészült ilyen kocsi volt a legtovább készült az ilyen egyedi példányok közül, majd három évbe telt a legyártása, a marketingigazgató szerint azért, mert mivel egy versenypályákra tervezett modellről van szó, eleve sokkal szabadabb keze volt a leendő tulajdonosnak és a tervezőknek. Egyébként a legnagyobb márkák közül a Bentley, a McLaren és a Rolls-Royce is gondolkoznak már azon, hogy hasonló beruházásba fognak a profitok, és a márka vonzerejének kiterjesztése érdekében.

Galéria: Ferrari P80/C