A J.D. Power készített felmérést arról, melyek azok a márkák, illetve modellek, amelyek futásuk első 90 napjában a legkevesebb alkalommal gurulnak vissza valamilyen hibával a szervizbe. Sorozatban másodszor a koreai márkák azok, akik ebben legjobbnak bizonyulnak.

A Genesis autói zártak az első helyen, 100 autón mindössze 63 hiba keletkezett 90 nap alatt – ez jóval kevesebb, mint a 93-as átlag. Közel követi őket a Kia és a Hyundai 70 és 71 hibával, az első ötbe pedig még a Ford (83) és a Lincoln (84) kerültek be. A koreai márkák mellett az amerikaiak is elég jól teljesítettek, közülük még három került be az átlag alá, a Chevrolet, a Dodge és a Buick.

Nem voltak túl meggyőzőek azonban a németek: A Mercedes és a Porsche éppen, hogy (94 és 96 hiba jutott náluk 100 kocsira), a BMW, az Audi, a Mini és a Volkswagen már jóval elmaradtak az elvárttól. Még így is jobban teljesítettek azonban, mint a sor végén kullogó Jaguar, akiknek modelljein 130 meghibásodást tapasztaltak forgalomba helyezésük után, kistestvérüknél, a Land Rovereknél ez a szám 123 volt.

2020 Hyundai Palisade
2020 Hyundai Palisade

Modellek tekintetében a németeknek sikerült elhappolni a győzelmet: A Porsche 911 100 autóra jutó 58 hibával zárt, megelőzve ezzel a Kia Riókat és a 2-es BMW-ket. A legjobbak között olyan neveket találni még, mint a MINI Cooper, a Ford Fusion, a Mercedes CLS, vagy a Dodge Challenger. Az SUV-k között a Chevrolet-k taroltak (itt az Equinox végzett a Tahoe előtt), míg a luxusautók kategóriájában a BMW X4 lett a befutó. A J.D. Power gépjárművekért felelős részlegének alelnöke így értékelte ki a listát:

„A gyártók folyamatosan javulnak a fogyasztók figyelmét leginkább felhívó területeken, mint például a fedélzeti számítógépek, azonban ismét feljebb kerültek olyan hagyományosabb tételek a listán, mint a festés hiányosságai, a zajok, a fékek, vagy a futómű felől, a nem induló autók, vagy a sárga, motorhibát jelző lámpa kigyulladása a vásárlás utáni kezdeti szakaszban.”