Igaz, hogy jelen esetben csak egy méretarányos modellről volt szó, ám ettől még a joggal állíthatják, hogy kocka Lada ilyen magasságokban még nem járt.

Elon Musk és csapata tavaly februárban lőtt az űrbe egy igazi Tesla Roadstert, amely azóta is odafent körözget, az amerikai-orosz technológiai versenyhelyzetet ismerve pedig csak idő kérdése volt, hogy utóbbi helyről mikor érkezik meg egy hasonló kísérlet.

Nos, erre most sor került, igaz, jóval kisebb léptékű műveletről van szó, hiszen az orosz ToSky nevű vállalat mindössze a jól ismert 2107-es kocka Lada kis méretarányos változatát küldte fel a sztratoszférába, ami a Föld légkörének 10-50 kilométeres magasságban található része.

'

A kabrióvá alakított modell vezetőülésében Dimitrij Rozgin, az orosz űrügynökség első embere foglalt helyet, ám olyan túl sokat nem "gyönyörködhetett" a Föld felülnézeti képében, hiszen nem felérkezése után nem sokkal ereszkedni kezdett, és 150 kilométerrel a "fellövés" helyétől arrébb földet.

A projekt egyébként kutatási és adatszerzési célokat is szolgált, a terv ugyanis az, hogy a sztratoszférába történő hosszabb távú utazásokra alkalmas járművet készítsenek.

Forrás: ToSky, Via: HVG