A Tesla Semi első változatát még 2017-ben mutatta be a kaliforniai gyártó azzal a céllal, hogy 2019-ben, vagyis idén a sorozatgyártását is megkezdik. Elon Musk túlzóan optimista kijelentéseit ismerve sokak számára már akkor világos volt, hogy a gyártás időpontja túl korai, ezt pedig maga a cégvezető is megerősítette most a befektetőknek tartott előadáson.
Musk szerint a Tesla nyergesvontató gyártásának 12 hónappal történő elcsúsztatását az akkumulátorgyártás felpörgetése okozza, ugyanis jelen állás szerint nem tudnak annyi áramforrást előállítani, ami elegendő lenne, így pedig fölösleges még tovább bonyolítani a gyártást egy újabb modellel, miközben nincs akkumulátoruk, amit beleszerelhetnének.

A vezető hozzátette, minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy az akkumulátorgyártás nagyobb sebességi fokozatba kapcsoljon, ám nem tudni, hogy ez az ígéret elegendő lesz-e az olyan megrendelőknek, mint a UPS, a FedEx, vagy épp a Walmart, akik arra számítottak, hogy az elektromos-meghajtású kamionon már idén, vagy legkésőbb a jövő év elején leszállításra kerülnek.