A McLaren Speedtail úttörő hibrid-technológiával került elkészítésre, ám a jelek szerint lesz még vele munkájuk a mérnököknek.

Az alábbi, okostelefonnal készített felvételen jól látszik, ahogy a Speedtail valamelyik elektromos berendezése meghibásodik, ugyanis az autó egyik pillanatról a másikra füstölni kezd. Az eset egyébként akkor történt, amikor a sportautóval megálltak egy angliai benzinkútnál, ám nem tudni, hogy az esetleges tankolásnak köze lehetett-e az esethez.

A részletek tehát egyelőre nem ismertek, mindenesetre a Motor1 amerikai kiadásának sikerült megszólaltatnia Roger Ormishert, a McLaren élszak-amerikai részlegének kommunikációs vezetőjét, aki elmondta, "az eddigi feltételezések szerint elektromos meghibásodás okozhatta a füstöt, ami az autó álló állapotában jelentkezett."

'

Ormisher hozzátette, hogy az autó vezetője kisebb füstöt észlelt, majd ezt követően rögtön távolabb is állt a benzinkúttól és a biztonság kedvéért száraz poroltóval igyekezett megakadályozni, hogy komolyabb probléma történjen.

Az eset kivizsgálása még zajlik, ám szakértők szerint nagy valószínűséggel a McLaren által teljesen még nem bemutatott úttörő hibrid rendszerrel akadhattak problémák, amely a hivatalos adatok alapján 1050 lóerő leadására lesz képes, ami 12.8 másodperces 0-300-as gyorsulást és 403 km/órás végsebességet eredményezhet.