A világ autókedvelő milliárdosai vélhetően nagyon boldogok most az előttük adódó lehetőség miatt.

Talán egyetlen olyan modern-kori sportautó van jelenleg a piacon, amely mellett a Bugatti Chiron is megszeppenve érezheti magát, ez pedig egyértelműen a Koenigsegg Jesko, amely esetében a teljesítmény és az egyediség egy egészen új szintjét sikerült összeboronálni.

Az elképesztő technológiai fejlesztéseket felvonultató sportautó sokak számára csak egy álom, pláne annak fényében, hogy a vállalat csak limitált példányszámú modell legyártását tervezi. A tehetősek azonban vélhetően örömmel fogadták a hírt, amikor kiderült, hogy elérhető lesz egy vörös árnyalatú külső fényezéssel és fekete karbon elemekkel ellátott Cherry Red Edition is.

Koenigsegg Jesko Red Cherry Edition
Koenigsegg Jesko Red Cherry Edition

Nem meglepő, de azért említsük meg, hogy a felnik is karbonból készültek és mindössze 6.7 kilogrammot nyomnak elől, míg a hátsó gurulók súlya 8.4 kilogrammban lett meghatározva. Az autó súlya egyébként sem nevezhető soknak, hiszen a Jesko szárazon mindössze 1 320 kilogrammal mérlegelt.

A sportautó teljesítményéről egyébiránt egy két turbófeltöltővel ellátott 5 literes V8-as egység gondoskodik 1280 lóerős teljesítménnyel, ám ez csak az alap, hiszen a lóerők száma verseny-üzemanyaggal akár 1600-ra is növelhető. Az említett adatok mellett az 1500 Nm-es csúcsnyomaték és a 482 km/órás végsebesség sem olyan, amivel gyakran találkozhatunk, és igaz ez a modell árára is, amely adók nélkül nem kevesebb mint 2 350 000 euró ellenében vihető haza.

Gallery: Koenigsegg Jesko Red Cherry Edition