Pontosan egy hét múlva veszi kezdetét a Le Mans Esport Series Super Final, amiben az SMP Racing is részt fog venni. Ez ma került megerősítésre. Az Esport sorozat szuper-döntőjét egy 10 hónapos versenyszakasz végén rendezik meg, miközben 20 ezer versenyző csapott össze egymással. Maga a nagydöntő a 87. Le Mans-i 24 órás verseny előfutára lesz, melynek a Circuit de la Sarthe szíve ad otthont.

Az SMP Racing egyike lesz a 12 csapatnak, akik 3 pilótával állnak rajthoz a 100 ezer dolláros nyereményalap részeként. Mindez több mint különleges lesz, mivel a verseny egybeesik a 24 órás hétvégével, ami pedig a valóságot jelenti.

Az SMP Racing és a többi csapat egy 150 ezer eurós költségvetésből állítja össze a „fantázia-garázst”, ahol 7 különböző kategóriájú autó is helyet kap majd a Le Mans történelméből az 1960-as évek elejétől egészen a modern típusokig. Az LMES Super Final egy 9 versenyből álló esemény lesz a Forza Motorsport 7-ben. A végső csata pedig 90 perces lesz, ami igazán izgalmasnak ígérkezik.

Boris Rotenberg, az SMP Racing alapítója és vezetője elmondta, örömmel jelentik be a részvételüket az eseményen, miután az Esport egyre népszerűbb világszerte, és fontosnak tartják, hogy ott legyenek az ilyen típusú versenyeken. A szakember hangsúlyozta, a Motorsport Network hatalmas közönség-hozzáféréssel rendelkezik, ami hozzáférést biztosít a közösséghez, mely megosztja a versenyzés iránti szeretetüket.

Maga a nagy esemény június 14-én, pénteken veszi kezdetét, aminek teljes egészét a Motorsport.tv élőben fogja közvetíteni.

Gerard Neveu, a FIA WEC ügyvezetője kijelentette: "Nagyszerű látni az egyik legjobb WEC-csapatot, az SMP Racinget a Esport világában, és természetesen a motorsportok más területein. Rendkívül versenyképesek, és profik a versenyzésben, és biztosak vagyunk benne, hogy ugyanezt képviselik majd a Le Mans-i Esport Series szuperdöntőjében."

Stephen Hood, a Motorsport Games elnöke a következőt nyilatkozta: "Az SMP Racing egy rendkívül elismert partner, és fantasztikus, hogy mind a hitelességükkel, mind pedig az LMES Super Finalben való részvételükkel képviselik a növekvő orosz Esport közösséget a globális piacon."

SMP Racing Le Mans Sport sorozat szuper döntője