Több korábbi és jelenlegi Tesla-dolgozó beszámolójára hivatkozva a CNBC arról ír, hogy a Tesla fremonti gyárában már megkezdődtek az átépítések annak érdekében, hogy a létesítmény a vadonatúj Model Y és a frissített Model S gyártására is készen álljon.

Utóbbi modell gyártási munkálatai már szeptemberben elkezdődhetnek, a leendő vásárlók pedig több, elsősorban utasteret érintő módosításra számíthatnak. Amennyiben a hírek igaznak bizonyulnak, úgy a frissített Tesla Model S a Model 3 stílusjegyeit öltheti magára, vagyis eltűnhet a digitális műszercsoport és a portré tájolású érintőképernyő is, amelynek a helyét egy minimalista kialakítású műszerfal venné át, a Model 3 "lebegő" kijelzőjével kiegészítve.

Tesla modell S P100D a Dream Giveaway-től

Ennél egy fokkal érdekesebb információ, hogy Model 3 csúcskategóriás változatánál fellelhető villanymotorok is megérkezhetnek a frissített Model S-be, csakúgy, mint a továbbfejlesztett akkumulátor, amelyről úgy tudni, 644 kilométeres hatótávolságot garantál majd az ügyfeleknek. Bár ez egészen remek érték egy tisztán elektromos-hajtású autóhoz képest, nem árt megemlíteni, hogy a Model S Long Range változatához hasonlítva mindössze 48 kilométernyi "extráról" van szó.

Az, hogy a Tesla több esetben is a Model 3-nál alkalmazott és felhasznált megoldásokhoz valamint elemekhez nyúlna, egyáltalán nem meglepő, hiszen ily módon jó néhány millió dollár megspórolható.

Galéria: Tesla Model S P100D

A fotókat készítette: Sponsored