Május 30-án ünnepli kétéves évfordulóját a parkolóhelykeresésre szakosodott Parkl nevű applikáció, ezen alkalomból pedig a Parkl egy 2000 forintos keret erejéig a fővárosi zárt téri és az országos utcai parkolás szolgáltatását is ingyenessé teszi. Fontos információ, hogy az akció csak egyszeri használatra jogosítja fel az autósokat, vagyis a második elindított parkolás már akkor is pénzbe fog kerülni, ha az első nem merítette ki a 2000 forintos keretet.

A magyar fejlesztők által készített Android és iOS rendszerekre is elérhető applikáció automatikusan mutatja meg az autósoknak, hol található szabad parkolóhely a közelükben, ami a fővárosban jelenthet kifejezetten nagy segítséget.

'

Nagy előnye az alkalmazásnak, hogy a teremgarázsokban nem kell a cetlikéréssel foglalkozni, megérkezéskor az applikáció nyitja fel a sorompót, majd távozáskor ugyanez a folyamat még egyszer megismétlődik. A "kapunyitáshoz" hasonlóan természetesen a fizetés is automatikus, az e-mailben megküldött számlán szereplő összeg automatikusan levonásra kerül a regisztrációkor megadott számlaszámról.

Jó hír az autósoknak, hogy idén tavasztól már a közterületi parkolás is elindítható és fizethető az alkalmazással, vagyis még egyszerűbbé vált a folyamat.