Noha az Audi új modelljei egyre nagyobb számban érkeznek majd tisztán elektromos-hajtással, a gyártó a már meglévő típusok "kizöldítésére" is gondol.

Utóbbiak közé sorolható a második-generációs Q5 is, amely épp most kapta meg plug-in hibrid változatát. A Q5 55 TFSI e quattro néven bemutatott újdonság meghajtásáról egy 2 literes TFSI benzinmotor és egy villanymotor gondoskodik, melyek együttes teljesítménye 367 lóerőben került meghatározásra, mindemellé pedig 500 Nm-nyi nyomaték társul.

A belsőégésű erőforrás 252 lóerővel és 370 Nm nyomatékkal járul hozzá a dinamikus vezetési élményhez, míg a villanymotor 143 lóerőt és 350 Nm nyomatékot dob még hozzá ehhez. A 0-100-as gyorsulás 5.3 másodperc, a végsebesség pedig 239 km/óra lett.

2019 Audi Q5 55 TFSI E Quattro
2019 Audi Q5 55 TFSI E Quattro

A villanymotor tápláláshoz szükséges 14.1 kWh-s akkumulátor a csomagtartó alatt, a padlólemezhez rögzítve kapott helyet, töltése pedig 400V-os ipari töltővel 2.5 órát vesz igénybe. Ha valaki csak otthon, szabványos 220V-os hálózatról tudja tölteni, ennél valamivel hosszabb, 6 órás folyamatra számíthat. Mint a hasonló esetekben mindig, most is elmondható, hogy az autó tisztán elektromos üzemmódban történő közlekedésre is alkalmas, a hatótáv WLTP szerint mérve 40 kilométerben, a végsebesség pedig 135 km/órában lett megszabva.

A vásárlók három különböző vezetési mód közül választhatnak, a Hybrid, az EV és a Battery Hold nevű opciók a benzin- és villanymotor együttes használatát, kizárólag a villanymotor használatát és a TFSI benzinmotor használatát is lehetővé teszik.

A plug-in hibrid Audi Q5 ára Németországban 60,450 eurótól, vagyis 19.7 millió forinttól indul, ami 4.8 millió forintos felárat jelent a hagyományos változathoz képest.

Galéria: 2019 Audi Q5 55 TFSI E Quattro