A Daimler ügyeiben általában jól értesült Mercedes-Benz Passion információi szerint a gyártó úgy döntött, hogy hétüléses kivitelben mutatja be a modell sorozatgyártott változatát, amelyet először a Frankfurt Motor Show-n vehetnek majd közelebbről is szemügyre az érdeklődők.

A GLB tanulmányváltozatát nemrég mutatta be a Mercedes, az akkor látottak pedig hűen tükrözik azt, amit a szériamodell fog nyújtani, az ugyanis már a bemutató napján elhangzott, hogy komolyabb változtatásokat már nem eszközöl rajta a gyártó. Az MFA platformra épülő modell esetében a megszokottak szerint lesz ledönthető a hátsó két ülés, ám érdekesség, hogy a középső üléssor előre kilenc, hátra pedig öt centimétert lesz csúsztatható, attól függően, hogy az utas a kényelmet vagy a praktikusságot helyezi előtérbe.

Mercedes-Benz GLB tanulmány
Mercedes-Benz GLB tanulmány

A jelenlegi információk alapján a hátsó ülések ledöntése nélkül 500, azok ledöntésével pedig 560 literes csomagtérrel szembesülhetnek majd a vásárlók, míg a második és harmadik üléssor ledöntése esetén 1800 literes csomagtérrel gazdálkodhatnak. 

A sorozat alapmodellje minden valószínűség szerint a GLB 200 lesz, ami 165 lóerő körüli teljesítményt hozhat ki a négyhengeres turbómotorból. A benzinüzemű erőforrások számát a GLB 220 és GLB 250 növelheti tovább, míg dízelfronton a 120 lóerős GLB 180 d és a 190 lóerős GLB 220 d jelenthet alternatívát.

A GLB sorozatgyártását Mexikóban és Kínában fogja végezni a vállalat.

Galéria: Mercedes-Benz GLB