A bejelentés mindössze néhány nappal azt követően érkezett, hogy a Skoda közzétette az első vázlatfotót a modellről. A teaser-fotó és korábbi kémfotók alapján egyértelműnek tűnt, hogy az újdonság frissített fényszórókkal, hátsó lámpákkal és csomagtartóra helyezett SUPERB felirattal kerül bemutatásra, azóta pedig mindez több forrásból is megerősítésre került.

A fentieket leszámítva azonban hatalmas újításokra nem érdemes számítani, az utastérben a szokásos minimalista kivitelezés mellett az áttervezett középkonzol és a nagyobb méretű infotainment-kijelző lehet majd az, ami szemet szúr a potenciális vásárlóknak.

Skoda Superb kémfotók
Skoda Superb kémfotók

Motorfronton viszont változni fog a helyzet, a frissített Superb ugyanis szinte biztosan megkapja első plug-in hibrid változatát, amihez a hajtásláncot a Volkswagen Passat GTE szolgáltathatja. Amennyiben így lesz, az új Superb 50 kilométer megtételére tisztán elektromos üzemmódban is képes lesz.

A frissített modell bemutatójának időpontja és helyszíne után a Karoq praktikusságának szemléltetésére is szánt egy kis időt a Skoda. A Scout változat feladata nem más volt, mint helyet biztosítani 2000 jégkorongnak, ugyanis a szervezők szerint a világbajnokság három hete alatt éppen ennyire lesz majd szükségük.

'

Galéria: Skoda Superb kémfotók