Hosszasan lehetne sorolni azon modelleket, amelyek kisebb-nagyobb sérülésekkel távoztak a Nürburgringről, ám most számuk tovább bővült, hiszen a fotón látható új Toyota Supra sem távozhatott már gyári állapotában.

A képek tanúsága szerint az autó először a szalagkorlátnak csapódott, ami miatt a bal oldala jelentős mértékben roncsolódott, a sérülés pedig olyan súlyos lett, hogy az autó mozgásképtelenné is vált. Bár ebből a szögből lehetetlen megmondani, hogy más károk is keletkeztek-e az autóban, az biztos, hogy alapos vizsgálatot igényel majd annak eldöntése, hogy megéri-e a helyreállítással foglalkozni.

Toyota Supra Nürburgring - baleset
Toyota Supra Nürburgring - baleset

Ez egyébként már a második olyan eset volt a Nürburgringen, amikor az új Supra a szalagkorlátban kötött ki, ám míg tavaly nyáron mindez még egy tesztmodellel történt meg, addig most egy sorozatgyártott példánnyal lett kevesebb.

Ami viszont mindennél fontosabb, hogy személyi sérülés nem történt, a helyszíni jelentések szerint az autó vezetője gond nélkül megúszta az esetet, ami azt jelenti, hogy csak anyagi károk miatt fájhat a feje.