Komoly csata van kialakulóban a két prémium gyártó modelljének árazásával kapcsolatban.

Több évnyi egyeduralom után ma már kijelenthető, hogy nem a Tesla az egyetlen prémium kategóriás elektromosautó-gyártó, hiszen az Audi és a Mercedes is megérkezett a nyakára, hogy csak a legnagyobbakat említsük.

A két német márka azonban nemcsak amerikai társával, de egymással is komoly csatákat fog vívni, ami már most kezd körvonalazódni. A Mercedes ugyanis miután megkezdte a tisztán elektromos EQC sorozatgyártását, közzétette annak németországi árát is, ami adókkal együtt 71 281 euróban lett meghatározva. Mindez azt jelenti, hogy 8 619 euróval, vagyis 2.7 millió forinttal olcsóbb lett, mint az Audi e-tron, és ha ez még nem lenne elég, akkor szintén a Mercedes mellett szól, hogy a 60 ezer euró alatti nettó ár miatt az autóra az egyes kormányzatok által felkínált környezetvédelmi kedvezmények is igénybe vehetők.

Mercedes-Benz EQC sorozatgyártás
Mercedes-Benz EQC

Az említett ár egyébként az EQC 400 4Matic modellre vonatkozik, amely navigációval, hangvezérléssel, két darab 10.25 colos megjelenítővel és számos más extrákkal érkezik meg a vásárlókhoz. Az alapár persze a megszokottak szerint ezúttal is növelhető, az extra biztonsági és vezetéstámogató rendszereket felvonultató csomagért 2 297, az AMG Line külső megjelenésért 1 607, az AMG Line utastérért pedig 1 083 eurós felárat kell fizetni.

Az Audi tehát kissé szorult helyzetbe került az árazást illetően, hiszen funkciók és teljesítmény tekintetében is erős a hasonlóság az EQC és az e-tron között, így jelen pillanatban csak azon előnyükre támaszkodhatnak, hogy esetükben már a modellek kiszállítása is elkezdődött.

Gallery: Mercedes-Benz EQC