A Skoda május végén tartja a modell bemutatóját, ám előtte még megmutatták az arról készült vázlatfotót, ami a dizájnról árulkodik.

A közzétett fotón alapján kijelenthető, hogy az evolúciós frissítési folyamatot követték a tervezők, vagyis anélkül igyekeztek frissességet csempészni a modell megjelenésébe, hogy az alapokat jelentő elemekhez erőteljesebben hozzányúltak volna. Ennek jele a jellegzetes hűtőrács megtartása és a más Skoda modelleknél már látott LED-fényszórók használata is.

Bár a mostani fotóból ez nem derül ki, a nemrég bemutatott Skoda Scalához hasonlóan itt is felbukkan majd a csomagtartóra írt márkajelzés. Ennél azonban sokkal fontosabb újítás, hogy a Superb lesz az első, amely plug-in hibrid hajtáslánccal is a vásárlók rendelkezésére áll. Ezzel kapcsolatban hivatalos információ még nem érkezett, ám szinte biztos, hogy az azonos platformot használó Volkswagen Passat GTE 1.4 literes TSI egység villanymotorral kiegészített változatát társítja majd hozzá a gyártó. Az erőforrás az előzetes hírek szerint 220 lóerő körüli teljesítményre lehet képes, ami mellé 39 g/km-es károsanyag-kibocsátás és 50 kilométernyi tisztán elektromos módban megtehető távolság társulna.

2020 Skoda Superb teaser
2020 Skoda Superb teaser

Az utastérben vélhetően ugyanazokat az újításokat láthatjuk majd, mint a Scala esetében, vagyis szinte biztos, hogy a vezeték nélküli Android Auto és Apple CarPlay integráció szériafelszereltség lesz a modellben. Ezen túlmenően letisztult, egyszerű megjelenésű és ergonomikus felületekkel ellátott térre számíthatunk.

Helyet kap majd az autóban a Skoda új infotainment rendszere is, amely már az OTA frissítést, az új mobil applikációkat és az új szintre emelt személyre szabási lehetőségeket is támogatni fogja.