A legfrissebb információk szerint a Juventus portugál labdarúgója az a rejtélyes vásárló, aki a Bugatti La Voiture Noire-t magáénak tudhatja.

A Genfi Autószalonon bemutatott egyetlen példányban létező modell kapcsán a Volkswagen Csoport elnökét, Ferdinand Piechet emlegették, mint lehetséges vevő, most azonban úgy tűnik, a híres labdarúgó volt az, aki kifizette a modell 16 millió eurós vételárát.

A hírt a spanyol Marca robbantotta, vagyis elképzelhető, hogy van valóságalapja, ám, még ha így is van Ronaldo egyhamar biztosan nem ülhet be a volán mögé, hiszen az autó leghamarabb 2021-re készülhet el.

Bugatti La Voiture Noire
Bugatti La Voiture Noire

"Ez még nem a végleges autó. Mindössze fél évvel ezelőtt kezdtünk el dolgozni a projekten, az építés pedig csak akkor kezdjük majd el, ha az ügyféllel minden részletet illetően megegyeztünk. Ezt követően az autó 2-2.5 éven belül kerülhet kiszállításra", nyilatkozta Tim Bravo, a Bugatti sajtósa a Genfi Autószalonon, majd hozzátette, az utastér tervezéséhez még hozzá sem kezdtek.

A La Voiture Noire a Type 57 SC Atlantic modern-kori értelmezéseként készült el, meghajtásáról pedig a Chironban is fellelhető 1500 lóerő és 1600 Nm leadására képes négy turbófeltöltővel ellátott 8 literes W16-os blokk gondoskodik.

Galéria: Bugatti La Voiture Noire