A Kanadában élő magyar férfi elmondása szerint az autót 2006 Amerikában vásárolta, majd az akkor még működő MALÉV egyik gépén szállíttatta Magyarországra. Az akkor még mindössze 684 kilométert futott sportautó jobb oldalán egy kisebb sérülés is volt, ezért a modellt egy szervizbe vitte, ahonnan aztán vissza már nem kapta.

Az elmúlt 13 évben több alkalommal is feljelentést tett a rendőrségen az autó eltűnése, ám sikerrel egy alkalommal sem járt, még akkor sem, amikor közölte, a 120 millió forintot érő Ford GT-t megtalálta egy autókereskedésben. A rendőrség közlése szerint már 2016-ban kiderült, hogy az autót egy üzleti elszámolási vita miatt nem kapta vissza a tulajdonos, azóta pedig több alkalommal is gazdát cserélt. A fentebb említett kereskedés nem kívánt nyilatkozni az RTL Klub számára, ám annyit azért megerősítettek, hogy a GT érvényes magyar okmányokkal van náluk.

'

A rendőrség a férfinak azt tanácsolta, perelje be ismerősét, aki 2006-ban az autót nem adta vissza számára, ám mivel nagy értékű modellről van szó, a per több millió forintos illeték megfizetése után indulhatna csak el, erre pedig a volt tulajdonosnak nincs pénze.

Borítókép: Illusztráció