A napokban felröppent pletykák szerint portfóliójának kibővítését tervezi a Porsche, a cél pedig, hogy a Mercedes-Benz S-osztályhoz és a BMW 8-as sorozathoz hasonló formatervű autókat készítsenek, amik túl azon, hogy gyengíthetik a riválist, az értékesítési számokra is pozitív hatással lehetnek.

Az Autocar úgy tudja, a bővítés keretében a Panamera Coupé és Panamera Convertible lesz a két első újdonság a kínálatban, ráadásul ezek már 2020-ban a kereskedésekbe kerülhetnek. Kijelentő módban persze korai lenne még beszélni erről, hiszen a lap megkereste a tervezési részleg vezetőjét, Michael Mauert, aki bár elmondta, hogy az említett modellek elkészítése lehetséges, az erről szóló híreket sem megerősíteni, sem pedig tagadni nem akarta.

Porsche Exclusive Panamera GTS Mambo Green
Porsche Exclusive Panamera GTS

"Tervezőként semmi sem szabhat határt a képzeletemnek. Véleményem szerint a tervezői csapatnak az a dolga, hogy papírra vesse, ami a fejében van, így, ha eljön a pillanat, készen fogunk állni arra, hogy a projektbe belevágjunk. Ha azonban arra kérnek, erősítsem meg az említett modellek elkészítésének tervét, akkor csalódást kell, hogy okozzak, mert ez nem az én feladatköröm."

A pletykák szerint a két modell esetében a tengelytáv lerövidülne, sőt, az sem elképzelhetetlen, hogy a Panamera helyére is egy új típusjelzés kerülne. Az erőforrások némelyike azonban megmaradna, és az is biztosnak tűnik, hogy a történet főképp a hibridek irányába indulna.