A Mercedes elérhetővé tette ügyfeleik előtt a frissített modelleket, amik a várakozások szerint júliusban érkeznek meg a kereskedésekbe.

Az életciklusuk közepén járó modellek a frissítés keretében új hajtásláncot és technológiai fejlesztéseket kaptak, miközben kívül-belül is felfrissültek, hogy a kínálat más tagjaival tartani tudják a lépést.

Ettől függetlenül nehezen lehetne azt mondani, hogy maradandót alkottak a mérnökök a külső megtervezésekor, hiszen az új lökhárító és hűtőrács is nagyon hasonlít a kifutó modellnél már látottakhoz, igaz, az áttervezett LED-fényszórók, a hátsó lámpák és az új felnik már látványosabb eltérést mutatnak.

Mercedes GLC Coupé (2019)
Mercedes GLC Coupé (2019)

Az utastérben sem történtek nagy meglepetések, ahogyan arra számítani lehetett, a GLC és a GLC Coupé is megkapta a gyártó legújabb, MBUX névre hallgató infotainment rendszerét, amelynek immár a gesztusvezérlés és a fejlett hangutasítás is a részét képezi. A rendszer vezérléséért és az információk megjelenítéséért egy 10.25 colos panel felel, a digitális műszercsoport pedig egy 12.3 colos kijelző mögött megbújva jelenik meg.

Az újdonságok között olyan elemeket találunk még, mint a multifunkciós kormány, az adaptív felfüggesztés, vagy épp a számos vezetéstámogató rendszer. Az említett modellekhez új erőforrások is társultak, ezekről itt és itt olvashattok bővebben.

Hazai árakról egyelőre nem tudunk, ám az már ismert, hogy az alapot jelentő GLC 200 d Németországban 47 724 eurós, vagyis 15.2 millió forintos árcédulát kapott.