Időnként előfordul, hogy egy-egy autótulajdonos szeretne valami igazán meghökkentőt prezentálni ismerőseinek vagy követőinek, és ezekben az esetekben sokszor elképesztő dolgok születnek.

Hasonlóan elképesztő lett most az alábbi felvételen látható Lamborghini Huracán is, amit egy rózsaszínű külső vázszerkezettel, ha úgy tetszik, bukócsövekkel láttak el a szakemberek. Az Unicorn V3 nevű kreálmány a közösségi médiában jól ismert 19 éves Alex Choi tulajdona, aki, mint mondta, az autó elkészítésének ötletét a Halálos iramban 6 című filmsorozatból vette.

'

Ahogyan az látható, a Huracánról számos karosszériaelemet eltávolítottak, miközben néhány extra fényszórót is ráaggattak. Hogy az összkép ízléses-e, az egyéni megítélés kérdése, mindenesetre egy visszafogottabb fényezéssel az autó akár egy Mad Max filmben is gond nélkül feltűnhetne. A meghökkentő külső mögött egyébként komoly teljesítmény lapul, hiszen az 5.2 literes V10-es erőforrás teljesítményét 1000 lóerő fölé húzták.

Galéria: Lamborghini Huracan Unicorn V3