A Sanghaj Motor Show megnyitója előtt hullt le a lepel a modellről, amely a jövő nagyvárosainak közlekedését figyelembe véve került elkészítésre.

Az AI:ME hajtáslánca egy 65 kWh akkumulátorcsomagból és egy hátsó tengelyen elhelyezett 170 lóerős villanymotor áll, amelynek teljesítményadatait egyelőre nem közölte a gyártó. Elképzelhető, hogy a későbbiekben sem igazán fogja, ugyanis közlésük szerint semmi értelme gyorsulásról és csúcssebességről beszélni egy olyan autó esetében, ami az esetek túlnyomó többségében 20 és 70 km/órás sebességek között közlekedik majd.

A tanulmány egyébiránt 4.3 méter hosszú, 1.9 méter széles és 1.52 méter magas lett, tengelytávja pedig 2.77 méternél állt meg. Utóbbi érték kifejezetten jónak nevezhető, így nem csoda, hogy az AI:ME tágas utastérrel várja majd az érdeklődőket.

Audi AI:ME tanulmány
Audi AI:ME tanulmány

Ahogyan arra a neve is egyértelműen utal, a modellt 4-es szintű önvezető rendszerrel látta el a gyártó, ami azt jelenti, hogy az autó szinte az összes forgalmi helyzet lekezelésére képes a vezető beavatkozása nélkül. Ellentétben azonban az 5-ös szintű rendszerrel elképzelt Audi AIconnal, itt megtartották a hagyományos kormányt, vagyis igény esetén a vezető akár a manuális üzemmód mellett is dönthet.

Megjelenés tekintetében hasonlóval eddig még nem igazán rukkolt elő az Audi, az A-, B- és C-oszlopokat a lehető legvékonyabbra szabták, amik kifejezetten egyedi külsőt nyújtanak az autónak. Szokatlan formát öltöttek a LED-fényszórók is, amit egyfajta hálószerű hatást keltenek, ám érdemes szót áldozni a hátsó lámpára is, ami a hagyományos értelemben véve nem létezik, hiszen azt egy, az autó teljes szélességében végigfutó fénysávval váltották ki.

Audi AI:ME tanulmány
Audi AI:ME tanulmány

Az utastérben elől két, egymástól független ülés kapott helyet, hátul azonban sokkal inkább már egy padról beszélhetünk. A jellegzetes hangulatot egyértelműen a faberakások teremtik meg, de érdekesség, hogy a kabinban némi zöld növényzet is helyet kapott.

Forrás: Audi

Galéria: Audi AI:ME tanulmány