A Peugeot némi módosítást hajt végre portfólióján, melynek eredményeképp a benzinmotorral szerelt 308 GT június végén távozik a kínálatból.

Az információ hivatalos forrásból is megerősítésre került, a Peugeot, Citroen és DS modellek romániai importőrének PR menedzsere, Rodica Ionescu elmondta, a döntést a Peugeot vállalati szintű károsanyag-kibocsátásának csökkentése indokolta.

Peugeot 308 GT és 308 GTI

Ellentétben a korábbi hírekkel, a 308 GTi továbbra is marad a portfólióban, ám Ionescu szerint néhány módosítást eszközölnek majd rajta, emiatt pedig két hónapra, júliusban és augusztusban a gyártását is szüneteltetni fogják. A modellt tavaly egyszer már módosították, hogy a WLTP előírásainak megfeleljen, akkor az 1.6 literes négyhengeres turbómotor teljesítményét 270 lóerőről 263 lóerőre csökkentették.

Egyelőre nehéz megmondani, mikor érkezhet meg a következő-generációs 308 a kereskedésekbe, ám mindez lassan aktuális lenne, hiszen a jelenlegi változat már hat éve rója az utakat. Egyes információk szerint a bemutatóra már 2020-ban sor kerülhet, a csúcsot pedig továbbra is a GTi variáns jelenti majd, immár hibrid technológiával kiegészülve.

Galéria: Peugeot 308 GT és 308 GTI

A fotókat készítette: Francisco Fernández