A PSA Csoport meglehetősen aktívvá vált az utóbbi hónapokban, hiszen több körös tárgyalást is folytattak az FCA felvásárlásával kapcsolatban. A cél az amerikai piacra történő betörés, és az európai piac megszilárdítása lett volna részükről, ám a próbálkozás végül sikertelenül zárult.

Most újabb név merült fel, mint potenciális megvásárolható gyártó, ez pedig nem más, mint a Jaguar Land Rover, amely azonban a tulajdonos Tata Motors közlése értelmében nem eladó. A PSA Csoport elnöke, Carlos Tavares egy nemrég adott interjújában elmondta, minden lehetőségre nyitott, majd hozzátette, részéről hivatalos megkeresés az indiai Tata Motor irányába még nem volt.

Jaguar F-Type Chequered Flag
Jaguar F-Type Chequered Flag

Ennyi azonban elég is volt utóbbi vállalat szóvivőjének, amely közölte, hogy a Jaguar Land Rover semmiképpen sem eladó, így a PSA-nak ismét más irányban kell nézelődnie. Tavares szerint fontos lenne számukra, hogy megtalálják a megfelelő partnert, hiszen elérkeztek "Push to Pass" stratégiájuk újabb fázisához, ahol a cél a globális jelenlét növelése és több hibrid valamint tisztán elektromos-meghajtású autó eladása lenne.