A tisztán elektromos-meghajtású crossover mindössze 328 kilométeres hatótávolságot kapott a szigorúnak nevezhető EPA-besorolás szerint, ez pedig jelentősen, 48 kilométerrel kevesebb, mint amit a Jaguar I-Pace tud nyújtani az ügyfeleknek. A Tesla Model X-hez mérve még nagyobb a lemaradás, hiszen a kaliforniai gyártó modellje 475 kilométer megtételére képes egyetlen töltéssel.

A visszafogottnak nevezhető hatótávolság azt jelenti, hogy a 74 800 dolláros árcédulával ellátott crossover az olyan mainstream modellek szintjét sem éri el, mint a Tesla Model 3 Standard Range (354 km), a Nissan Leaf Plus (364 km), a Chevrolet Bolt, vagy épp a Kia Niro EV, melyek esetében 386 kilométeres értéket állapított meg a szervezet.

Audi e-tron
Audi e-tron

Noha az egy töltéssel megtehető távolság nem nagy, az Audi megjegyezte, egy átlagos prémium vásárló mindössze napi 48 kilométert utazik, ami azt jeleni, hogy egy e-tron tulajdonos közel egy hétig autózhat anélkül, hogy autóját a töltőre csatlakoztatná.

Érdekes lesz majd látni, hogy az európai változat esetében hogyan alakul ez a szám, hiszen esetében WLTP szerinti 400 kilométeres hatótávolságot jelentett be az Audi