A gyártó a modell érkezésének idejét is megerősítette, így tudhatjuk, hogy 2020-tól már a kereskedésekben is megtalálható lesz.

A márka első tisztán elektromos-meghajtású modellje stabil helyet szeretne kiharcolni magának a mezőnyben, ezért nemcsak az elérhető legnagyobb hatótávolságot, de a Mustangra hajazó kinézethez társuló remek vezethetőséget is garantálná az ügyfeleknek. A Ford közlése szerint a jelen pillanatban Mach 1 néven emlegetett modell még az idei év végén megmutatja magát a közönségnek.

A Ford elektromos terveinek részét képezi egy új, kis méretű SUV piacra dobása is, amely a Focus és a Kuga által használt C2, vagy a Fiesta áttervezett architektúrájára is megépülhet. A rejtélyes enyhe-hibrid crossover vélhetően a szép lassan kiöregedő EcoSportot váltja majd a kínálatban, karosszériakialakítását tekintve pedig sokkal inkább egy emelt ferdehátú lesz, mint egy valódi SUV.

Galéria: Ford Go Further Amszterdam (2019)

Az európai piac számára fontos kijelentés is elhangzott a tegnapi eseményen, ugyanis a Ford kijelentette, a közeljövőben minden Európában értékesített modelljük rendelkezni fog legalább egy elektromos változattal. Példaként a Focus és a Fiesta hamarosan érkező enyhe-hibrid EcoBoost hajtásláncát említették, ám pontos részleteket egyelőre nem közöltek.