Gyakran mondják, hogy a Suzuki Jimny nem más, mint a szegény ember AMG G63 modellje, és ebbe aligha lehet belekötni, hiszen a japánok mindenesen megjelenés tekintetében tökéletesen hozza azt a formavilágot, amit a németek már a végletekig tökéletesítettek.

A két modell közti hasonlóságot nem csak a hétköznapi emberek, de már a különböző műhelyek is észrevették, így fordulhatott elő például, hogy a Liberty Walk azonos megjelenést biztosító csomagot készített a G63-hoz és a Jimny-hez, amik ennek köszönhetően kvázi testvéreknek tűntek.

'

A dizájnelemeket leszámítva ugyanakkor komoly különbségekre figyelhetünk fel, és itt nem csak az árazásra kell gondolni, hiszen míg a Jimny meghajtásáról egy 1 literes, 100 lóerő és 130 Nm nyomaték leadására képes erőforrás gondoskodik egy manuális váltó társaságában, addig a másik oldalon egy 4 literes V8-as blokk található 585 lóerő, 850 Nm és egy 9-sebességes automata váltó kíséretében. Nem mellékes a két autó közti súlykülönbség sem, hiszen a Jimny 1110 kilogrammal, a G63 AMG pedig 2560 kilogrammal mérlegelt.

A fenti adatokból jól látszik, hogy normál esetben esélye sem lenne a japánok modelljének, ám mi a helyzet akkor, ha nem egyet, hanem hármat indítanak a G63 AMG elleni bevetésre?