A német gyártó úgy döntött, a szállítás egy újabb módját is kipróbálja, amely akár még hatékonynak is bizonyulhat.

Vélhetően csak véletlen egybeesés, hogy nem sokkal ezelőtt süllyedt el egy teherhajó több Porsche modellel a fedélzetén, ami miatt a 911 GT2 RS gyártását is újra kell indítani, ám a vállalat most úgy döntött, hogy a hajós transzport mellett a vasúti szállítás mellett is leteszi a voksát.

Számos más gyártóhoz hasonlóan a Porsche számára is a kínai a legnagyobb piac, amit jól szemléltet, hogy a 2018-ban kiszállított modellek 31%-a kínai ügyfélhez került. Eddig egy 18 500 kilométeres tengeri túra után érkeztek meg a modellek Kanton, Sanghaj és Tiencsin kikötőibe, ám mivel a szállítás 50 napot vett igénybe, a gyártó új megoldás után nézett.

Porsche Assembly Line
Porsche összeszerelő sor

A vállalat döntése értelmében áprilistól a legyártott modellek 11%-a már vonattal kerül Európából Kínába. A 11 ezer kilométeres kaland Németországból indul, majd Lengyelország, Fehéroroszország, Oroszország és Kazahsztán érintésével végül a délnyugat-kínai Csungking városában zárul.

Amennyiben semmilyen fennakadás nem történik az út során, a fent említett távolság mindössze 20 nap alatt megtehető, vagyis a szállítási idő kevesebb mint a felére rövidül.