Az olasz sportautó tulajdonosa szerette volna stílusosan elhagyni a találkozót, ezért annak ellenére, hogy egy szűk, autókkal és járdával határolt úton volt, alaposan rálépett a gázpedálra, melynek hatására a V10-es egység is hallatta magát.
Sajnálatos módon mindez azonban nem tartott sokáig, hiszen nagyjából 150 méterrel később a vezető elvesztette az autó fölötti irányítást, majd egy fának és egy kerítésnek csapódott. Szerencsére személyi sérülés nem történt, az autó vezetője és a járókelők is megúszták az esetet, ami az autóról ugyanakkor nem mondható el.
A Huracan Performante meglehetősen komoly sérüléseket szenvedett, az autó jobb hátsó része teljesen összeroncsolódott, így még az is elképzelhető, hogy a biztosító totálkárosnak nyilvánítja majd. Ebben az esetben búcsút vehet tulajdonosa a modelltől, amely az aerodinamikai és egyéb módosításoknak köszönhetően jelentős felárral kapható az alapmodellhez képest, vagyis nagyon mélyen zsebbe kell majd nyúlni a pótláshoz vagy a javításhoz.